Káprázatos fatörzs recept, valódi ünnepi finomság!

Az egyik legfinomabb édesség, nincs az a mennyiség, amit ne falnánk fel!

Hozzávalók:



6 tojás
3-4 evőkanál rum

A krémhez:

3 tojás
15 dkg cukor
2 púpos evőkanál kakaó
1 narancs lereszelt héja
20 dkg vaj

Elkészítése:



A 6 tojásból a szokásos piskótatésztát készítünk A piskótát kizsírozott, kilisztezett nagy tepsiben sütjük meg, hogy csak egyujjnyi magas tésztát kapjunk, majd azon melegen kendőre borítjuk, két evőkanál rummal megöntözzük, és többször ki-be tekerjük, nehogy később a töltés során megrepedjen. Összetekerve hagyjuk kihűlni.

Az egész tojásokat habverővel a cukorral meg a kakaóval kikeverjük, a narancshéjat belereszeljük, és gőz fölött, habverővel állandóan kevergetve, sűrűre főzzük. Ha kihűlt, az előre kikevert vajat beletesszük, és ezzel töltjük meg és vonjuk be a piskótatekercset. Villával berovátkoljuk, hogy a fatörzsre hasonlítson, csomókat is formázhatunk rá, sőt a tekercset kétharmad részénél elvágva, Y alakban összeilleszthetjük, hogy levágott faágra emlékeztessen. Tálalás előtt alaposan lehűtjük, hogy könnyen szeletelhessük.