Emlékszel még rá?

Emlékeztek milyen gyönyörű mesék voltak régebben? Milyen jó volt akkor gyereknek lenni, mikor még a kis Vuk, Süsü, és az ilyen szép mesék mentek a tévében a gyerekeknek. Jó volt az, amikor még a mese valóban mese volt, nem pedig olyan, mint amik mostanában láthatóak a tévében.

Ilyen szép és szívszorító volt a kis Vuk története is. Ezeken a szép meséken nőttünk fel és talán nyugodt szívvel mondhatom, sokat tanultunk is belőlük. Mert ezek a mesék még a szépre és a jóra nevelték a gyerekeket. Elgondolkoztató ugye? Mekkorát változott a világ.

Nyomj egy lájkot, ha te is nézted.
Gondolatok, +1:
Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk.
Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését.
Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett.

Ezek is érdekelhetnek