Megosztás
Lehet, hogy akkoriban nem volt ilyen sokféle fagyi, de mégis akkoriban valahogy más volt minden.
Az biztos, hogy nem volt ennyi kimondhatatlan nevű fagyi és ha nekünk gyerekeknek volt egy bélásunk (kétforintosunk) rögtön elfagyiztuk. Soha semmi bajunk nem volt, akkoriban nem volt ennyiféle allergia és más furcsa betegség. Képesek voltunk egész nap mezítláb szaladgálni és néha olyan mocskosak voltunk, hogy az esti fürdővíz szinte fekete lett tőlünk. Így volt ez jó, így volt ez szép.
Te is emlékszel még ezekre az időkre?
Az biztos, hogy nem volt ennyi kimondhatatlan nevű fagyi és ha nekünk gyerekeknek volt egy bélásunk (kétforintosunk) rögtön elfagyiztuk. Soha semmi bajunk nem volt, akkoriban nem volt ennyiféle allergia és más furcsa betegség. Képesek voltunk egész nap mezítláb szaladgálni és néha olyan mocskosak voltunk, hogy az esti fürdővíz szinte fekete lett tőlünk. Így volt ez jó, így volt ez szép.
Te is emlékszel még ezekre az időkre?
Gondolatok, +1:
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.
Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!
Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.
Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.
Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.
Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.
Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.
Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.
Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.
Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.
Hallgat az erdő,
kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!
Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.
Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:
ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.
Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.
Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.
Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.
Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.
Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.
