Megosztás
A kisebb gyerekek a kinőtt ruhákat kapták meg a nagyobb testvértől.
Emlékszik még erre valaki?
A fiúk ezt nagyon nem szerették, főleg akinek nővére volt.
Járhatott lányos ruhákba.
Most vicces, de akkoriban azért nem volt ám ez olyan jó dolog.
Talán csak azért nem zavart annyira, mert akkoriban mindenkinél így ment.
Akkoriban valahogy jobban spóroltak a szülők, bár az is igaz, hogy a ruhák sokkal többet kibírtak. Pedig a gyerekek sem voltak angyalok, sőt, ők voltak azok akik csak igazán igénybe vették a ruhákat. Hiszen még igencsak nagy játszások mentek…
Emlékszik még valaki ezekre a szép időkre?
Emlékszik még erre valaki?
A fiúk ezt nagyon nem szerették, főleg akinek nővére volt.
Járhatott lányos ruhákba.
Most vicces, de akkoriban azért nem volt ám ez olyan jó dolog.
Talán csak azért nem zavart annyira, mert akkoriban mindenkinél így ment.
Akkoriban valahogy jobban spóroltak a szülők, bár az is igaz, hogy a ruhák sokkal többet kibírtak. Pedig a gyerekek sem voltak angyalok, sőt, ők voltak azok akik csak igazán igénybe vették a ruhákat. Hiszen még igencsak nagy játszások mentek…
Emlékszik még valaki ezekre a szép időkre?
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.
