Megosztás
Emlékszem amikor még kisgyerek voltam és néztem a dédikét, ahogy sürög - forog a konyhában és készíti vele a barátfülét. Igen persze nem mindenhol barátfülének hívják az országban...
A házi szilvalekvár mennyei ízét sem pótolja semmi más, mint ahogy azt a derelyét sem, amit dédike készített.
Hiába van meg a recept soha nem lesz ugyanolyan finom, mint az a derelye, amiben egy egész élet munkája és szeretete benne van.
Neki még nem volt terhes hajnalban felkelni és hipp - hopp sütni egyet.
A szeretet vezérelte... Valószínűleg attól volt annyira finom... Az íze most is a számban van...
A házi szilvalekvár mennyei ízét sem pótolja semmi más, mint ahogy azt a derelyét sem, amit dédike készített.
Hiába van meg a recept soha nem lesz ugyanolyan finom, mint az a derelye, amiben egy egész élet munkája és szeretete benne van.
Neki még nem volt terhes hajnalban felkelni és hipp - hopp sütni egyet.
A szeretet vezérelte... Valószínűleg attól volt annyira finom... Az íze most is a számban van...
Gondolatok, +1:
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”
“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!
József Attila: Majd megöregszel
Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, – azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.
Lesz vén ebed s az melléd települ.
Nappal pihensz majd, széken szunyókálva,
mert éjjel félni fogsz majd egyedül.
Árnyak ütnek a rezgő anyókára.
Az öreg kutya néha majd nyafog,
de a szobában csend lesz, csupa rend lesz;
hanem valaki hiányozni fog
a multból ahhoz a magányos csendhez.
Majd tipegsz s ha eleget totyogott
rossz lábod, leülsz. Fönn aranykeretben
áll ifju képed. Hozzá motyogod:
“Nem öleltem meg, hiszen nem szerettem.”
“Mit is tehettem volna?” – kérdezed,
de fogatlan szád már nem válaszolhat;
s ki a nap előtt lehunyod szemed,
alig várod, hogy feljöjjön, a holdat.
Mert ha elalszol, ugrál majd az ágy,
mint a csikó, hogy a hámot levesse.
S a félelem tünődik, nem a vágy,
a fejedben: Szeress-e, ne szeress-e.
Magadban döntöd el. Én fájlalom,
hogy nem felelhetek, ha kérded: él-e.
Mert elfárad bennem a fájdalom,
elalszik, mint a gyermek s én is véle.
Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!
