Emlékszel még?

Igaz, akkoriban nekünk gyerekeknek nem volt túl sokféle jégkrém ami közül választhattunk, de talán nem is kellett. Hiszen nekünk ott volt Leó jégkrém ami bár csak pár ízesítésben volt kapható, mégis imádtuk. Nem kellett sokat gondolkozni nekünk gyerekeknek azon, hogy milyet válasszunk, azt választottuk amilyen volt, és az akkor úgy jó is volt. Imádtuk. Ha épp vanília-csoki volt kapható a boltban akkor azt szerettük, ha puncs vanília akkor pedig azt.

Valójában akkoriban az élet is ilyen egyszerű volt. Ha volt pénzünk vettünk magunknak édességet, ha nemvolt, akkor pedig nem. Ennyi, és ezzel meg is volt oldva a dolog.

Az biztos, hogy ha mi, gyerekek kaptunk egy jégkrémet akkor annak nem volt ideje megolvadnia.
Sőt a műanyag pohárkából az utolsó csepp jégkémet is kivarázsoltuk az ujjunkkal, vagy ha pálcikás jégkrémet kaptunk, akkor ha elfogyott a jégkém a pálcikát még úgy üresen is órákig nyalogattuk.

Még ma is jó érzéssel tölt el, ha rágondolok milyen jó ízűen tudtuk enni ezeket a jégkrémeket a nyári szünetben. Gyermekkorunk kedvence volt, emlékszel?
Gondolatok, +1:
Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény”.
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

Ezek is érdekelhetnek