Megosztás
Indul a bakterház legemlékezetesebb jelenetei. Te melyikre emlékszel? Nézd meg a többit is!
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
A leves:
„Bendegúz: - Kendnek is sűrű a levese? Bakter: - Ja, főként ezzel a szarvasbogárral!
Bendegúz: - Magának bezzeg szarvasbogár jutott. Adja nekem Bakter úr!
Bakter: - Egye fene, lásd kivel van dolgod.”
Megdöglött a Lókereskedő lova, a Sanyi:
Sanyi, Sanyikám! Legalább a késem itt lenne, hogy a bőröd lenyúzzam!
A büdös banya:
– Tán letörne a nyelved, ha aszondanád nekem: ténsasszony.
– Nekem mindegy – mondom –, ha mingyár boldogságos ifiasszonynak hívatja is magát.
Na ebből nagy verekedés kerekedett...
Gondolatok, +1:
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
