
Igen, van pár dolog ami megváltozott. Régen, ha valakinek volt munkahelye, akkor az a fizetéséből meg tudott élni. Mi még emlékszünk rá, bár nem éltünk luxusban, de sok olyan dolgot megengedhettünk magunknak amit ma már sajnos nem. Nem okozott gondot az, hogy kifizessük a számlákat, vagy, hogy a gyereket elengedjük egy iskolai kirándulásra. Sőt még a család is el tudott menni majdnem minden évbe nyaralni. Volt munkánk, és volt életképünk. Tudtuk, ha jól gazdálkodunk a pénzünkkel akkor tisztességben fel tudjuk nevelni gyermekeinket, és el tudjuk indítani őket az életben.
Most meg ott tartunk, hogy nem tudunk segíteni a szeretteinken, sőt még a saját nyugdíjunkat sem biztos hogy meg fogjuk kapni.
Na ezzel van itt a legnagyobb probléma!
Oszd meg, ha egyet értesz!
Most meg ott tartunk, hogy nem tudunk segíteni a szeretteinken, sőt még a saját nyugdíjunkat sem biztos hogy meg fogjuk kapni.
Na ezzel van itt a legnagyobb probléma!
Oszd meg, ha egyet értesz!
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.