Megosztás
Egy Rave Party 1997-es felvétele. Sírni fogsz a nevetéstől, ha megnézed a videót!
Most így visszanézve ezt a felvételt, eszembe jut, tényleg így nyomtuk akkoriban. A legviccesebb az egészben az, hogy akkor minden partyban, discoban ez ment. Úgy táncoltunk, mint valami bolondok.
Emlékszik még ezekre a bulikra valaki?
Most így visszanézve ezt a felvételt, eszembe jut, tényleg így nyomtuk akkoriban. A legviccesebb az egészben az, hogy akkor minden partyban, discoban ez ment. Úgy táncoltunk, mint valami bolondok.
Emlékszik még ezekre a bulikra valaki?
Gondolatok, +1:
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
Amikor negyven éves lettem,
nagyon sokalltam ezt a számot;
egy évecskét hát letagadtam,
hosszabbítván az ifjúságot.
Nem tudtam akkor, mily parázslón
ifjú, aki csak negyven éves,
s magamat csalva ragaszkodtam
ahhoz az egy ellopott évhez.
Mikor azután ötven lettem,
– de csak negyvenkilencet mondtam -,
ma már tudom, – én balga lélek,
akkor is még, mily ifjú voltam.
És egyre szörnyűbb évek jöttek:
milliók haltak, ifjan égtek…
nem számoltam már életemmel,
mindegy volt már: mióta élek.
Mindegy volt már, hogy meddig élek,
– sorsom a messzi csillagokban, -
harcoltam, írtam? árva lélek,
egy elvadult embervadonban.
Hány év repült el így fölöttem,
lehetne száz, vagy ezer év is,
volt úgy, hogy majdnem összetörtem,
aztán szívem föléledt mégis.
Élek, mint ősi tölgy az erdőn,
évgyűrűimmel megjelölve,
s lombkoronás, magas fejemmel
zúgom a dalt, – tán’ mindörökre!
