Megosztás
Emlékszel még Vitéz Lászlóra? Aki egy palacsintasütővel megküzdött az ördögökkel?
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gondolatok, +1:
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
Amikor a gyerek azt mondja, hogy „Apa, szeretnék veled beszélni!" vagy „Apa, szeretnék neked valamit mutatni!", az lehet, hogy csak valami hülye játék a számítógépben, ami nem feltétlenül érdekel minket, de akkor se azt mondjuk, hogy „fiam, nem érek rá, nem látod, meccs van, híradó van, olvasok", bármi egyéb. „Anya szeretnék veled beszélni!" „Fiam, mosnom/főznöm/takarítanom kell…" Nem. Ez pontosan olyan, mint a halál, meg a hasmenés. Ha menni kell, hát menni kell. Le kell mindent tenni, nincs az a híradó, nincs az a meccs, ami ennél fontosabb lenne, mert a gyerek kétszer fog ilyet mondani, harmadjára nem fog hozzánk fordulni azzal, hogy ezeket a kéréseit vagy kérdéseit, ötleteit, vagy bármit megpróbálja bemutatni nekünk. És elmegy. És eltávolodik, és úgy fogunk együtt élni a családi kubatúrában, a lakáson belül, mint az idegenek.
Apa, anya, gyerek, látszatra csupa szív, szeretet, mint a Mézga család, de valójában nem ismerik egymást, mert egymással hátnak élik az életüket vagy ki-ki a saját számítógépében.
