A játék volt a fontos, és nem az, hogy kinek milyen ruhája van...

A kisebb gyerekek a kinőtt ruhákat kapták meg a nagyobb testvértől.
Emlékszik még erre valaki?

A fiúk ezt nagyon nem szerették, főleg akinek nővére volt.
Járhatott lányos ruhákba.

Most vicces, de akkoriban azért nem volt ám ez olyan jó dolog.
Talán csak azért nem zavart annyira, mert akkoriban mindenkinél így ment.

Akkoriban valahogy jobban spóroltak a szülők, bár az is igaz, hogy a ruhák sokkal többet kibírtak. Pedig a gyerekek sem voltak angyalok, sőt, ők voltak azok akik csak igazán igénybe vették a ruhákat. Hiszen még igencsak nagy játszások mentek…

Emlékszik még valaki ezekre a szép időkre?
Gondolatok, +1:
És ahhoz sokszor inkább nem kellenek mások..... Lesznek, akik úgy bántanak meg, hogy fogalmuk sem lesz róla. Lesznek, akiket barátnak hittél, de saját maguk előtt is elbuknak. Lesznek akik ellenségnek látszanak, s ők állnak melléd a bajban... Lesznek útonállók, bliccelők, átutazók... lesznek akiket nevetve, s akiket sírva hagysz ott egy-egy állomáson. Mindig, mindennek célja van... fáradalmas, izgalmas utazás az élet. S ha találsz egy útitársat, aki végigkísér rajta, elértél mindent, amiről mások csak álmodoznak..." Aki menni akar, engedjük el. Aki nem tudja mit akar, küldjük el. Aki a kezét nyújtja, fogadjuk el. Aki képes szavakkal is ölelni, pedig nem tudja biztosan kap-e valaha viszonzást, mégis önzetlenül képes adni, annak tényleg hatalmas a szíve. Aki nem akar szeretni, az gyáva. Aki meri vállalni a bukást, az bátor. És aki tud néha sírni, az mer szeretni is.

Ezek is érdekelhetnek