Itthon fel sem tűnik, de külföldön…

Külföldön egyre nagyobb híre van a magyar ételeknek.
A kint dolgozó magyar fiatalok, összeülnek és bográcsoznak, pont úgy, mint idehaza. És erre a külföldiek nem voltak felkészülve……

Mi magyarok alapjába véve vendég szerető emberek vagyunk. Ha mi közösen főzünk, akkor biztosan megkínáljuk a körülöttünk élőket is.
Talán ennek tudható be, hogy nem egy külföldi sajtó is több alkalommal írt a magyar ételekről, amiknek ízvilága szinte össze sem hasonlítható más nemzetek ételeivel.
A német sajtóban elsősorban a pörkölt erejét dicsérték, míg az angolok azon voltak meglepődve, hogy mennyire egyszerű körülmények között is el lehet készíteni egy ilyen ételkülönlegességet.

Abban mindannyian megegyezhetünk, hogy a pörkölt egy olyan étele a magyarnak, amit szinte bárhol bármilyen körülmény között el tud készíteni, és a siker sosem maradhat el.

Legyünk büszkék magyarságunkra, és a magyar konyhára!
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.

Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.

(1944)