Itthon fel sem tűnik, de külföldön…

Külföldön egyre nagyobb híre van a magyar ételeknek.
A kint dolgozó magyar fiatalok, összeülnek és bográcsoznak, pont úgy, mint idehaza. És erre a külföldiek nem voltak felkészülve……

Mi magyarok alapjába véve vendég szerető emberek vagyunk. Ha mi közösen főzünk, akkor biztosan megkínáljuk a körülöttünk élőket is.
Talán ennek tudható be, hogy nem egy külföldi sajtó is több alkalommal írt a magyar ételekről, amiknek ízvilága szinte össze sem hasonlítható más nemzetek ételeivel.
A német sajtóban elsősorban a pörkölt erejét dicsérték, míg az angolok azon voltak meglepődve, hogy mennyire egyszerű körülmények között is el lehet készíteni egy ilyen ételkülönlegességet.

Abban mindannyian megegyezhetünk, hogy a pörkölt egy olyan étele a magyarnak, amit szinte bárhol bármilyen körülmény között el tud készíteni, és a siker sosem maradhat el.

Legyünk büszkék magyarságunkra, és a magyar konyhára!
Gondolatok, +1:
Látjátok ezeket az embereket mögöttem? Rohannak a munkába, és nem figyelnek már semmire. Néha annyira elkapnak minket a hétköznapok, hogy elfelejtjük élvezni az élet valódi szépségét. Mint a zombik. Nézz fel végre a telefonodról, és láss! Köszönj rá valakire, és öleld meg, ha úgy tűnik, bántja őt valami! Segíts valakinek! Minden napot úgy kell élned, mintha csak az utolsó volna. Amit sokan nem tudnak rólam, az, hogy néhány éve depressziós voltam. Soha senkinek sem mondtam el. Egyedül kellett harcolnom a depresszióból kivezető úton. Mert az egyetlen ember, aki visszatartott engem a boldogságtól, én magam voltam. Pedig minden nap értékes, szóval, így is kell kezelnünk. A holnap egyáltalán nem biztos, ezért ma és most élj! Remélem, megosztod ezt a posztot, hogy messzire jusson a szeretet üzenete.

Ezek is érdekelhetnek