Moncsicsi titok. A sikertörténet, ami végig söpört az egész világon.

Ki ne emlékezne erre a szerethető gyermekjátékra, ami a 80-as években végigsöpört az egész világon. Kevesen tudják, de Moncsicsinek akkora sikere volt, hogy több gyermekjáték gyártó cég is kutatni kezdte a siker titkát. Természetesen sikertelenül, mert kézzel fogható értelmes magyarázat még a mai napig sincs.

A Moncsicsi 1974-ben látta meg a napvilág Japánban. Olyan nagy sikere lett a japán gyerekek körében, hogy megállíthatatlanul kezdett el terjedni más országokban is. Sőt még az Egyesült Államokban is maga mögé utasította a nagy játék gyártó cégek játékfiguráit. Magyarországra 5-6 éves késéssel érkezett meg a Moncsicsi, de töretlen lendülettel lett közkedvelt a magyar kisgyermekek körében is. Így 80-as évek elejétől hazánk is Moncsicsi lázban égett.

Egyszerűen szerethető volt, és aranyos, talán csak ennyi volt a titok...
Neked is volt Moncsicsid?
Gondolatok, +1:
Coelho szerint nem léteznek győztesek és vesztesek, csak életszakaszok vannak, amelyeken át kell esnünk.

Mikor egy falevél lehull, mert jön a tél, akkor ez azt jelenti, hogy a hideg, fagyos idő győzedelmeskedett felette?

A fa azt mondja a levélnek: “Ez az élet körforgása. Lehet úgy gondolod, hogy ősszel meghalsz, de közben mindvégig bennem élsz. Az életem neked köszönhetem, mert rajtad keresztül tudok lélegezni. Hála neked, az utazó embernek árnyékot tudok biztosítani, hogy legyen ahová behúzódjon a forróság elől.”

Az a férfi, aki képes felmászni a Föld legmagasabb hegyére, hogy úgy érezze, hogy ő van a világ tetején, és meglátja a felhőket maga körül, vesztessé válik, mert még valami nála is magasabban van? Az ember így gondolkodik: “Most nem én vagyok a legmagasabban, de változni fog az idő, mikor semmi sem lesz a felettem.”

Az a fiatal, akivel nemrég szakított a szerelme, le lett győzve? Ez a fiatal mondhatja a következőt: “Egy nap ismét beköszönt az életemben a szerelem, boldogabb, harmonikusabb lesz az életem, mint amilyen a volt párommal lett volna.”

Ősszel a tél kezd erőre kapni, hatalma egyre nő, a hideg ereje egyre fokozódik, de pár hónappal később megadja magát a tavasznak, aki felvirágoztatja a tájat.

A nyár azt szeretné, hogy forró, hosszú nappalai örökké nyaldossák a városokat, a dombokat, az emberek vállait, mert úgy gondolja, hogy a meleg jót tesz mindennek. De a végén el kell fogadni az ősz beköszöntét, aki nyugalmat, pihenést hoz a földre, annak lakóira.

Az élet ciklikus körforgás, nincsenek vesztesek, nincsenek győztesek, csak szakaszok vannak, amelyeken átmegyünk, amelyeket megtapasztalunk. Ha ezt megértjük, szabad emberek leszünk, képesek az elfogadásra. A természet folyamatosan, körkörösen ugyanazt az utat járja be. Tanuljunk Tőle.

Ezek is érdekelhetnek