Megosztás
Emlékszel még Vitéz Lászlóra? Aki egy palacsintasütővel megküzdött az ördögökkel?
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gyermekkorunk hőse ő, aki szülői szemmel ugyan kifogásolható módszerekkel, de rendre elbánik a gonosszal. Sajátos nyelvezetével, és kacajával ez a mesehős több generáción keresztül szórakoztatta a gyerekeket.
Az előadás oly módon képes volt magával ragadni a gyermekek figyelmét, hogy nem volt ritka az, hogy a gyerekek bekiabálva, sőt felállva oda-oda szaladva próbáltak meg segíteni a mesehősünknek a legizgalmasabb jeleneteknél.
Sokunk kedvence volt ő, és így jó pár év eltelt is mosolyt tud csalni sokunk arcára.
Gondolatok, +1:
Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.
Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.
Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.
Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.
De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.
Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.
Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.
Ma még teljesen a tiéd,
Szeme éhesen kéri meséd.
Ma még, ha fél hozzád fut,
Két karod néki védelmet nyújt.
Ma még esténkét betakargatod,
Őt, ki néked éjjeled, nappalod.
Ékes, szép szavakkal dicséred,
Öleddel oltalmazod, s félted.
Ma még le tudod törölni könnyét,
Megsokszorozhatod örömét.
Vágyik jóindulatodra, lényedre,
Két kezedre, hogy felnevelje.
Hatalmad ma még korlátlan fölötte,
Nem nézi szavad, mi lapul mögötte.
Szeme kérdőn tereád figyel,
Apró dalokkal néked énekel.
De talán holnap, mire felébred,
Üres fecsegéssé válik beszéded.
Társakat, pajtásokat másutt keres,
De ma még, ma még a gyermeked.
Legyen rá időd, vele nevetni,
Lépj vele az úton, a dolgod vezetni,
Mert a gyermekévek fecskeszárnyak,
Suhanva lobbannak a nyárnak.
Mire felkapod fejed kirepülnek,
Észre sem veszed, s már felnőnek.
Ma még egészen, teljesen tiéd,
Öleld át, ringasd gyermek- szívét.
