Megosztás
Nagy mennyiségű kék eperkeret hozott be hazánkba egy gyümölcs kereskedő, de meglepődött mert nem kellett senkinek.
Lehet, hogy mi konzervatívak vagyunk az eper terén? Meglehet, de valahogy az én véleményem is az, hogy az eper az piros, és ez így van jól. Így pirosan ettük gyermekkorunkban, és ez a kék szín valahogy olyan mű, olyan nem természetes. Jó lenne, ha legalább az ilyen egyszerű dolgokat, mint az eper, legalább azt hagynánk úgy ahogyan az van, nem kell ezt cifrázni.
Oszd meg, ha Te is egyetértesz ezzel.
Lehet, hogy mi konzervatívak vagyunk az eper terén? Meglehet, de valahogy az én véleményem is az, hogy az eper az piros, és ez így van jól. Így pirosan ettük gyermekkorunkban, és ez a kék szín valahogy olyan mű, olyan nem természetes. Jó lenne, ha legalább az ilyen egyszerű dolgokat, mint az eper, legalább azt hagynánk úgy ahogyan az van, nem kell ezt cifrázni.
Oszd meg, ha Te is egyetértesz ezzel.
Gondolatok, +1:
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin: Halottaknak napján
Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?
Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.
Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
Miért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.
Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Földdé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!
Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
– tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.
Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
