Emlékszel még rá?

Bizonyára sokunkban él még az a kedves gyermekkori emlék, mikor a lefekvés ideje a TV macihoz volt igazítva. Valljuk meg őszintén a TV maci nagy segítségére volt a 70-es 80-as 90-es években a kisgyermekes szülőknek. Hiszen ez a szerethető kis kedves figura minden este az esti mese előtt összepakolt a szobájában, megfürdött, fogat mosott és lefeküdt az ágyába, hogy megnézhesse az esti mesét. Így mutatva jó példát az akkori gyerekeknek, mindezt úgy hogy észre sem vették a gyerekek, hogy ennek nevelési szándéka volt. Talán jó lenne, ha a mai gyerekek is valami hasonló szerethető műsorokat látnának a televízióban, mint az akkori gyerekek. Hiszen gyermekkori emlékek fogják meghatározni, hogy milyen felnőtt válik belőlünk.
Gondolatok, +1:
Anyám könnyei gyöngyként hullottak,
mikor szívében a fájdalom tengerré duzzadt,
s mikor már nem tudta visszafojtani azt a keservet,
amivel naponta szembesülhetett.

Anyám pedig erős volt, akkor is, ha válla
olyan volt, mint a gyönge, beteg madárszárnya,
mely szállt volna, szállt volna egyre magasabb,
ha nem húzta volna vissza az emberáradat.

Mert anyám szelíd lelkében sosem volt harag,
csak tűrte és tűrte azokat a megbántásokat,
amik könnyeit hullatták, szívét mardosták,
s amivel porba döntötte ez a kegyetlen világ.

Ezek is érdekelhetnek