Erdélyben puliszkának hívják! Hogyan készítsük el?

Az egyik legfinomabb vacsorát egy erdélyi tanyán kínálták, azóta pedig nagy léptekkel benne van az életemben a túrós puliszka friss kefirrel. Aki nem kóstolta, mindenképp próbálja ki, főleg hogy nemcsak finom, de egészséges is.

Hozzávalók: természetesen ide a pontosan adagokat illene feltüntetni, de puliszka úgy lesz a legjobb, ha nem dekára pontosan készítsük. Mint minden ételhez ide is inkább a megérzések a legfontosabbak.

Elkészítés: Tegyünk oda egy lábasba vizet, és adjunk hozzá két-három kanál sót. A kisebb lábast, ha félig raktuk vízzel (megközelítőleg 2-3 liter víz), akkor annyi kukoricadarát öntsünk bele, míg a közepén a vízben kezd kipúposodni a teteje. Aztán vegyük le egy kicsit a lángot, és folyamatosan kavargassuk, hogy csomómentes legyen. Ezt leginkább úgy tudjuk elérni, ha kézi habverővel kavarjuk. Amint kezd besűrűsödni, levehetjük a lángból és kész is van az alap. Vegyünk egy jénai tálat, majd rétegesen kezdjük rakni bele a puliszkát és a juhtúrót, úgy hogy a tetejére túró kerüljön. Tegyük be a sütőbe, hogy jól összesüljenek, míg a tetején a túró barnára pirul. Tálaláskor fogyaszthatunk mellé friss natúr kefirt.