25 csodás mártás házilag! Szinte bármit feldobhatsz vele!

Ezekkel a kevés munkákat igénylő mártásokkal is bővül, gazdagodik azoknak az ételeknek sora, amelyekkel az otthoni vacsorákat ízletesebbé, változatosabbá tehetjük.

A mártásokat két csoportra oszthatjuk, hideg és meleg mártásokra. Akármilyen mártást készítünk is, ügyeljünk mindig arra, hogy halmazállapota megfelelő legyen. Nem szabad sem túl ritkára, sem túl sűrűre készítenünk.

Ha meleg, tojásos mártásokat készítünk, a tojásokat csak a végén, a tűzről levéve keverjük bele, nehogy összefussanak. A mártást besűríthetjük egy darabka liszttel összedolgozott vajjal is. Ezt habverővel keverjük bele, tálalás előtt szitán szűrjük át, mert a csomós mártás élvezhetetlen.

Hideg majonézmártásoknál ügyeljünk arra, hogy a tojások egészen frissek legyenek, mert nyers állapotában jobban érezni minden mellékízt, mint főve. A mártásoknál igen fontos a fűszerezés, más fűszer, más íz. Fontos az is, hogy a mártásokat helyesen válasszuk mg. Gondolkozzunk rajta, hogy milyen ételhez mi illik a legjobban. A vadhús például a szokottnál csípősebb ízeket, erősebb fűszerezést kíván. A meleg mártások elkészítését úgy időzítsük, hogy közvetlen tálalás előtt készüljenek el. A meleg gyümölcsmártásokat mindig jellegzetes ízű gyümölcsből készítsük, áfonyából, csipkebogyóból, egresből, ribizliből.

Almamártás


30-40 dkg almát meghámozunk, megmosunk, magházát kivágjuk és felszeleteljük. Cukorral, 2-3 szegfűszeggel, késhegynyi törött fahéjjal, csipet sóval, fél citrom reszelt héjával ízesített 3 dl vízben – amit előbb felforralunk – rakjuk az almát és néhány percig főzzük. Utána világos, vajas rántással berántjuk. Végül hozzáadjuk a tejfölt is, és egy forrásnyira újra felfőzzük.

Meggymártás


40 dkg meggyet megmosunk, kimagozunk. Fél pohárnyi vizet ugyanannyi vörösborral elkeverünk és egy pici sót, ízlés szerint cukrot, szegfűszeget, reszelt citromhéjat teszünk bele. Amikor felforrt, belerakjuk a kimagozott gyümölcsöt és azzal együtt még 10 percig főzzük. Világos, vajas rántással berántjuk, és végül másfél dl tejföllel felfőzzük, hidegen tálaljuk.

Ribizlimártás


2 kg ribizlit megmosunk, megtisztítunk és lobogó forró vízben egy forrásnyit főzzük, majd kiszedjük, szitán lecsurgatjuk. 3 dkg vajból, 2 csapott kanál lisztből világos rántást készítünk, felengedjük 2 dl hideg vízzel, utána beleöntünk másfél dl tejfölt, 2 kanál porcukrot hintünk rá, és habverővel alaposan összevegyítjük. Végül hozzáadjuk a leforrázott ribizlit is és együtt felforraljuk. Melegen tálaljuk.

Áfonyamártás


Egy lábasban 1 evőkanál lisztet annyi vízzel keverünk össze – a vizet lassan adagoljuk hozzá, nehogy csomós legyen -,amennyit felvesz, egy kevés zsírt is teszünk bele, majd 4 kanál áfonyabefőttet, ízlés szerint cukrot, pici sót és 1 dl tejfölt. Az egészet együtt felforraljuk és már tálalható.

Tejfölös sóskamártás


Fél kg sóskát alaposan megmosunk, apró metéltre vágjuk és szitán lecsurgatjuk. Közben egy kanál zsírral világos rántást készítünk, és az apróra vágott sóskát a rántáson lepirítjuk, majd lassan felöntjük forró levessel, megsózzuk, esetleg teszünk bele egy pici cukrot is és tejföllel behabarva kb 10 percig főzzük.

Angol mártás


Két középnagyságú narancs levét, 3 kanál ribizli lekvárt összekeverünk, ha nem lenne elég pikáns, még egy kis citromlével ízesítjük. Vadhúshoz kitűnő.

Paradicsommártás


Világos rántást készítünk, és két kis doboz vízzel kevert paradicsompürét, vagy fél kg friss, negyedekre vágott, felforralt és szitán áttört paradicsomot teszünk bele, utána megsózzuk, ízlés szerinti mennyiségű porcukrot szórunk bele és a rántással együtt felfőzzük. Ha szeretjük a kissé paprikás ízt, télen egy evőkanál lecsót, nyáron egy fölszeletelt zöldpaprikát is dobjunk bele.

Kapormártás


2 kanál zsírból szép világos rántást készítünk, egy csomó apróra vagdalt kaprot szórunk rá, egy pohár enyhén ecetes vízzel (uborkalével is fölereszthetjük az ecet helyett) föleresztjük, megsózzuk, 1-2 kockacukorral ízesítjük, és másfél dl tejfölt hozzákeverve még egyszer felfőzzük.

Uborkamártás


Negyed kg ecetes uborkát meghámozunk és apró kockára metélünk. Világos rántást készítünk, beletesszük a fölszeletelt uborkát, majd csontlével fölengedjük és alaposan összekeverjük. Megsózzuk, egy kevés cukorral ízesítjük, utána felfőzzük és végül másfél dl tejföllel dúsítva tálaljuk.

Zellermártás


20 dkg zellert meghámozunk, megmosunk és apró kockára szeletelünk. Megmossuk és finomra vágjuk a zeller zöldjét is. Egy kanál zsíron egy kávéskanál reszelt vöröshagymát megfonnyasztunk, majd beledobjuk a földarabolt zellert, a sót, késhegynyi törött borsot és együtt lepirítjuk. 3 dl csontlével, vagy 3 dl vízzel eresztjük fel, amibe előzőleg egy húsleveskockát főztünk. A csontlevessel addig főzzük, amíg a zeller megpuhul. Utána tűzről levéve egy dl tejfölt keverünk bele és még egyszer felforraljuk.

Tormamártás


10-15 dkg tormát meghámozunk, lereszeljük, leforrázzuk. 1 kanál zsírból 2 csapott kanál liszttel világos rántást készítünk, csontlével felöntjük, beletesszük a leforrázott tormát, és néhány percig együtt főzzük. Majd másfél dl ecettel, cukorral, sóval ízesített tejföllel keverjük össze, ismét felforraljuk és melegen tálaljuk. Ugyanezt elkészíthetjük a boltban kapható ecetes tormából is, de a levét ne tegyük bele, ha nem akarjuk, hogy nagyon savanyú legyen.

Gombamártás


15 dkg gombát megtisztítunk, megmosunk és szitán lecsurgatunk. A gombát és egy csomó zöldpetrezselymet apróra metélünk. Utána egy lábosban zsírt, vagy olajat forrósítunk, két szelet apróra vágott hagymát rózsaszínűre fonnyasztunk benne, azután belekeverjük a gombát és a petrezselymet. Együtt mintegy 5 percen át főzzük. Utána meghintjük 1 evőkanál liszttel, megsózzuk, borsozzuk, föleresztjük 1 bögre csontlével, és behabarjuk egy kanál liszttel és 2 dl tejföllel. Még néhány percig forraljuk.

Vöröshagymamártás


Egy nagyobb vöröshagymát apró kockára vágunk, egy kanál zsíron szép rózsaszínűre pirítjuk, majd liszttel, kevés cukorral meghintjük, megsózzuk, és egy pohár húslevessel föleresztve összefőzzük. Tálalás előtt ízlés szerint ecettel, tejföllel ízesítjük.

Metélőhagyma-mártás tojással


2 egész tojást, 5 evőkanál tejet, pici sót, egy diónyi vajat, egy citrom levét habüstben, nyílt lángon, habverővel alaposan összekeverünk, és addig főzzük folytonos keverés mellett, amig besűrűsödik. Ezután a mártásos tálban egy csomó apróra vágott metélőhagymával meghintjük, és végül teszünk bele 1 apróra vágott kemény tojást.

Egresmártás


Fél kg egrest megtisztítunk, megmosunk 2 dl vízben, ami ízlés szerint édesítünk és egy picit megsózzuk, felfőzzük. Másfél dl tejfölben elkeverünk 1 kanál lisztet, és egy kissé kihűtött mártásba öntjük. Ismét a lángra rakjuk és besűrítjük-

Fokhagymamártás


1 kanál zsíron 2 csapott kanál liszttel, a szokottnál sötétebb rántást készítünk, és 2-3 gerezd megkapart fokhagymát is megpirítunk benne, végül megsózzuk. Miután levesben főtt húshoz készítjük, a rendelkezésünkre álló húslevesből elveszünk egy pohárral, ezzel eresztjük fel a mártást, és még legalább 10 percig főzzük.

Majonéz


3 tojássárgáját kissé megsózunk, és folytonos keverés mellett belecsöpögtetünk 3 dl étolajat. Vigyázzunk, mindig csak annyit öntsünk bele, amennyit fölvesz. Ezután fél citrom levével ízesítjük.

Meleg tartármártás


2 dl tejfölt, 2 tojássárgáját, ízlés szerinti mennyiségű cukrot, fél citromot, egy kiskanál mustárt, sót, dió nagyságú vajat habüstben összedolgozunk, és habverővel folytonosan kevergetve, sűrűre főzzük. Hidegen tálaljuk.

Tartármártás


A majonézt 1 dl tejföllel, vagy tejszínnel elkeverjük, megsózzuk, és egy kevés cukorral, ha kell, még egy kis citrommal, esetleg egy kávéskanál mustárral ízesítjük. A legjobb hideg mártás. Előételekhez, de még levesben főtt marhahúshoz is kitűnő. A kaszinótojást úgy öntjük le vele, hogy a kifagyott tojásokat előbb gy vékony réteg majonézzel vonjuk be, majd a francia saláta rétegre öntjük a már elkészített tartármártást.

Szardellamártás


Sötétbarna vajas rántást készítünk, egy kevés reszelt hagymával. Hideg vízzel feleresztjük, ízlés szerint szardellapasztát, vagy 2-3, finomra vágott szardellát keverünk bele (ne túl sokat, mert nagyon sós lesz). A szardellával együtt felfőzzük, majd szitán áttörjük. él dl tejszínt, 1 tojássárgáját, 2 dkg vajat simára keverünk, az átszűrt mártáshoz adjuk, és az egészet kissé felmelegítjük.

Muszlinmártás


5 dkg vajat, 3 tojássárgáját és egy kevés sót habüstben habosra keverünk. Utána egy pohár hideg hús- vagy csontlevessel vegyítjük össze, néhány csepp citromlevet csöpögtetünk bele, és nyílt tűzön, habverővel besűrítjük, majd kihűtjük, és egy dl felvert tejszínnel keverjük össze. Spárgához tálaljuk, de kelvirághoz, zellersalátához is adhatjuk majonéz helyett.

Tejmártás (besamel)


5 dkg forró vajból 2 evőkanál lisztel világos rántást készítünk, állandóan keverve 2 dl forró tejjel eresztjük fel, megsózzuk, és habverővel még simábbra keverjük. Ha cayenne borsot (ezzel kell ízesíteni) nem kapunk, úgy egy pici törött borsot és gyömbért reszeljünk bele. Kb 20 percen át takaréklángon főzzük, majd szitán, vagy ritka vászonruhán szűrjük át, és még 2 dkg vajat morzsoljunk el benne. A tejmártás különböző mártásoknak, így a sahmártásnak is az alapja lehet.

Sajtmártás


4 dkg vajból, egy tetőzött kanál lisztből és 2 dl forró tejből, kevés sóval besamelt készítünk.Mielőtt besűrítenénk, 15 dkg reszelt sajttal (legjobb a parmezán, de ha nincs, helyettesíthetjük óvári, vagy ementáli sajttal is) szórjuk meg. Amikor besűrűsödött, a tűzről levéve, 2 tojássárgájával keverjük össze.

Medici mártás


Egy csomag zöldpetrezselymet, 1 kisebb vöröshagymát, 1 zellert és 1 petrezselyemgyökeret finomra vagdalunk, és 3 dkg vajon 5-10 percig pároljuk, majd megszórjuk liszttel és feleresztjük 1 csésze csontlevessel. Amikor a zöldség megpuhult, szitán áttörjük, habüstbe rakjuk, összekeverjük 3 tojássárgájával, fél citrom levével és sóval, majd a habüstöt a tűzre rakva, a mártást habverővel addig verjük, míg besűrűsödik. Végül paradicsompürét keverünk bele. Rántott, vagy rostonsült halakhoz tálaljuk.

Madeiramártás


3-4 dkg vajat felolvasztunk, és finomra vágott hagymával, apróra metélt zöldpetrezselyemmel és liszttel barna mártást készítünk. Majd egy kis doboz paradicsompürét keverünk bele, utána megsózzuk, borsozzuk, majd 1 dl csontlevessel és 1 dl madeira- esetleg vörösborral eresztjük fel.

Ezek is érdekelhetnek