MegosztásEgyedül halt meg egy öregek otthonában, de a szavai megváltoztatják az életedet!
Amikor az öreg bácsi meghalt egy idősek otthonában, azt hitték a nővérek, smemit sem hagyott maga után, aztán nagyon megdöbbentek!
Később, amikor a nővérek átkutatták a holmiját, Mak Filiser dolgai között ezt a verset találták_
Undok vénember
Mit láttok nővérek? . . .. . .Mit láttok?
Mire gondoltok, .. . amikor rám tekinetetk?
Egy undok vénembert . . . . .aki nem túl okos?
Fura szokásai vannak. . . . . . . .. és messze tekintő szeme?
Aki csámcsog, amikor eszik … . . és nemigen válaszolgat
Amikor felemelt hanggal rám szóltok ...Felelne, bácsi?
Aki mintha észre sem venné. .a dolgokat, amit csináltok
És mindig elhagy valamit. . . . .. . .A zokniját, a papucsát
Aki bár folyton ellenkezik. … hagyja, hogy azt csináljatok, amit akartok
Miközben fürdetitek, etetitek ...Csak lenne vége a napnak
Ezt gondoljátok? ....Ezt látjátok?
Akkor nézzetek rám, nővérek, ez nem én vagyok, akit láttok
Elmondom, ki vagyok én . . . . .. aki csendben ott ülök,
Aki a morgásotok miatt , .. . . . megeszik mindent, amit elé tesztek
Egy tízéves kisfiú vagyok... akinek van anyja és apja testvérei, fiúk, lányok . .. . és nagyon szeretjük egymást
Egy tizenhat éves srác vagyok...szárnyakkal a lábain
Aki a szerelméről ábrándozik, aki hamarosan eljön.
Egy húszéves vőlegény vagyok..dobogó szívvel a mellkasomban
Aki emlékszik, milyen esküt tett, amit be akar tartani örökre
25 éves vagyok...már nekem is van gyermekem
Szüksége van a támogatásomra, otthont kell teremtenem neki.
Már harminc lettem, a gyerekek egyre csak nőnek,
Egymáshoz vagyunk láncolva...a kötelék sohasem szakad el
Negyven vagyok... két fiam megnőtt, elhagyták a közös otthont.
De az asszony mellettem maradt...nincs okom panaszkodni.
Ötvenévesen mégegyszer ...kicsik játszanak körülöttem.
Megint kaptunk gyerekeket...én és a szerelmem.
Eljöttek a sötét napok....a feleségem meghalt, itthagyott
A jövőbe nézve...csak sötétséget látok.
Hiszen a gyerekeim már....a saját gyerekeikkel törődnek.
És azt hiszem az évek, és a szerelem....amit ismertem elszálltak
Öregember vagyok . . . . . . .. a természet kegyetlen
Miért teszi, hogy az öregséggel . . . . bolondnak is látszol?
A test összeomlik .. .. . a szépség, a kellem odalett
Már csak egy kő van ott...ahol rég a szívem dobogott
De az öreg testben valahol a fiatal férfi még ott van,
És elgyötört szíve . . . . néha fellobban egy emléktől
Emlékszem örömre és emlékszem a fájdalomra
És újraélem elmúlt életem . . . . . . . ebben az öreg testben
Emlékszem az évekre, amelyek elrohantak jaj túl gyorsan.
És elfogadom, hogy az élet rövid, semmi nem marad meg örökre.
Úgyhogy nézzetek csak rám, emberek .. . . jól figyeljetek
Nemcsak egy undok vénember vagyok
Nézzetek rám. . . . és lássatok meg . ENGEM!
Később, amikor a nővérek átkutatták a holmiját, Mak Filiser dolgai között ezt a verset találták_
Undok vénember
Mit láttok nővérek? . . .. . .Mit láttok?
Mire gondoltok, .. . amikor rám tekinetetk?
Egy undok vénembert . . . . .aki nem túl okos?
Fura szokásai vannak. . . . . . . .. és messze tekintő szeme?
Aki csámcsog, amikor eszik … . . és nemigen válaszolgat
Amikor felemelt hanggal rám szóltok ...Felelne, bácsi?
Aki mintha észre sem venné. .a dolgokat, amit csináltok
És mindig elhagy valamit. . . . .. . .A zokniját, a papucsát
Aki bár folyton ellenkezik. … hagyja, hogy azt csináljatok, amit akartok
Miközben fürdetitek, etetitek ...Csak lenne vége a napnak
Ezt gondoljátok? ....Ezt látjátok?
Akkor nézzetek rám, nővérek, ez nem én vagyok, akit láttok
Elmondom, ki vagyok én . . . . .. aki csendben ott ülök,
Aki a morgásotok miatt , .. . . . megeszik mindent, amit elé tesztek
Egy tízéves kisfiú vagyok... akinek van anyja és apja testvérei, fiúk, lányok . .. . és nagyon szeretjük egymást
Egy tizenhat éves srác vagyok...szárnyakkal a lábain
Aki a szerelméről ábrándozik, aki hamarosan eljön.
Egy húszéves vőlegény vagyok..dobogó szívvel a mellkasomban
Aki emlékszik, milyen esküt tett, amit be akar tartani örökre
25 éves vagyok...már nekem is van gyermekem
Szüksége van a támogatásomra, otthont kell teremtenem neki.
Már harminc lettem, a gyerekek egyre csak nőnek,
Egymáshoz vagyunk láncolva...a kötelék sohasem szakad el
Negyven vagyok... két fiam megnőtt, elhagyták a közös otthont.
De az asszony mellettem maradt...nincs okom panaszkodni.
Ötvenévesen mégegyszer ...kicsik játszanak körülöttem.
Megint kaptunk gyerekeket...én és a szerelmem.
Eljöttek a sötét napok....a feleségem meghalt, itthagyott
A jövőbe nézve...csak sötétséget látok.
Hiszen a gyerekeim már....a saját gyerekeikkel törődnek.
És azt hiszem az évek, és a szerelem....amit ismertem elszálltak
Öregember vagyok . . . . . . .. a természet kegyetlen
Miért teszi, hogy az öregséggel . . . . bolondnak is látszol?
A test összeomlik .. .. . a szépség, a kellem odalett
Már csak egy kő van ott...ahol rég a szívem dobogott
De az öreg testben valahol a fiatal férfi még ott van,
És elgyötört szíve . . . . néha fellobban egy emléktől
Emlékszem örömre és emlékszem a fájdalomra
És újraélem elmúlt életem . . . . . . . ebben az öreg testben
Emlékszem az évekre, amelyek elrohantak jaj túl gyorsan.
És elfogadom, hogy az élet rövid, semmi nem marad meg örökre.
Úgyhogy nézzetek csak rám, emberek .. . . jól figyeljetek
Nemcsak egy undok vénember vagyok
Nézzetek rám. . . . és lássatok meg . ENGEM!
Gondolatok, +1:
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messze ringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az úton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály;
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát;
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szőlőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztítandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és miképp,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
(1944)
