Igyál egy pohárral ebből az italból és felejtsd el a gyógyszereket!

A szakértők szerint ebből az italból napi fél liter megduplázza a plazma nitrátok értékét, ami hatással lesz az izomerőre és jelentősen csökkenti a vérnyomást.

Hogy sikeresen gyógyítsuk a vérszegénységet, méregtelenítsük a szervezetet, erősítsük az immunrendszert, növeljük az állóképességet és az energiaszintet, csupán egyetlen dolgot kell beiktatni étrendünkbe: a céklát!

Ez a szuper zöldség nagyon népszerű a sportolók körében, mivel növeli a teljesítményt, egyfajta természetes doppingszer a test számára.

Hogy könnyedén szert együnk a sportoláshoz vagy a mindennapokhoz szükséges erőre, igyunk céklalevet!

A céklalé javítja a teljesítményt az edzések során, köszönhetően nitrát tartalmának.

Angol kutatók megállapították, hogy a frissen facsart céklalé javította a sportolók teljesítményét,16%-kal hosszabb ideig és magasabb hatásfokkal voltak képesek edzeni.

Hozzávalók:

• 1 kg cékla
• 1 evőkanál méz
• citromlé

Hámozzuk meg a céklát, majd egy tálba reszeljük le, adjuk hozzá a mézet és a citromlevet, ami semlegesíti majd a cékla földes ízét. Hagyjuk állni 3 órán át, majd szűrjük át úgy, hogy minél több rostot tudjunk felfogni belőle.

Az italt reggel éhgyomorra fogyasszuk.