Heti kétszer ecetbe tette a kezét! Az eredmény mindenkit lenyűgözött!

Egy nő évekig ízületi gyulladásban szenvedett, a betegség a kezeit támadta meg. Több orvosságot, kezelést is kipróbált, de nem igazán vált be egyik sem. Ekkor döntött úgy, hogy az alternatív gyógyászathoz fordul, attól várva segítséget.

“Folyamatosan fájtak az ujjaim, a csuklóm. Pár hónappal ezelőtt pedig közölték velem, hogy be vannak gyulladva az ízületeim, ami a táplálékszegény étrend és a megterhelő fizikai munka miatt alakulhatott ki. A hagyományos gyógyszerek nem segítettek, ezért eldöntöttem, hogy valami más megoldást keresek. A családorvosom javaslatára egy alternatív módszert próbáltam ki, és bevált: két hónap telt el a kezelést követően, és azóta sokkal jobban érzem magam.

Almaecetbe áztattam a kezeimet, az első hónapban heti háromszor, a második hónapban pedig heti két alkalommal.

Lefekvés előtt tettem bele az ecetbe a kezeimet. A gyógykészítmény elkészítésekor még felhasználtam mézet és vizet. Most mindenkivel meg szeretném osztani ezt a receptet, hogy mások is megszabaduljanak a kínzó ízületi fájdalmaktól.”


Mindezt Ana H. osztotta meg velünk, aki hosszú éveken keresztül gépírónőként dolgozott.

A recept



200 ml almaecetet keverjünk el 1 liter vízzel és egy evőkanál mézzel. Ebbe kell beletenni a fájós testrészeket, de borogatást is készíthetünk a nyakunkra, derekunkra.

Ezek is érdekelhetnek