EGY DIÁK MEGKÉRDEZTE, MI A SZERELEM! LEHIDALT A VÁLASZTÓL, AMIT TANÁRÁTÓL KAPOTT!

Sokan egy életen át keresik, kutatják a választ, nem jönnek rá, mi a szerelem, egy tanárnő azonban rögtön tudta, mit kell mondani a diáknak...

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy mi az a szerelem?

A tanár így felelt:

– Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem. A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál – tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de, úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő, és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott, és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük.

Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

– Ez a szerelem! – mondta rögvest tanárnő. Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.

– Akkor mi a házasság tanárnő? – kérdezte a tanuló.

– Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem. – felelte. A szabály ugyan az. Nem fordulhatsz vissza sosem. – tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

– Ezúttal, hoztál nekem kukoricát – fogadta a tanárnő. Kerestél egyet, ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül – tette hozzá. Ez a házasság!

Tetszett? Akkor ne felejtsd el megosztani!

Ezek is érdekelhetnek