Megosztás
Amelyik kutya ugat, az nem harap!
A rutinnal rendelkező sofőrök rendkívül toleránsak, elnézőek az ügyetlen autó vezetőkkel szemben.
Míg azok akik nem rendelkeznek kellő rutinnal, vagy sok esetben nem tartják be a KRESZ szabályait, azok hajlamosabbak a „beszólogatásra” vagy mutogatásra.
Érdekes ugye? De mi lehet az oka?
A válasz nagyon egyszerű. Azok a sofőrök, akik rutinosan vezetnek, azok már a kiszámíthatatlan ügyetlen sofőrökre is jobban tudnak figyelni, és kellő rutinjuk van arra is, hogy ne menjenek bele konfliktus helyzetbe. Míg a friss jogsival rendelkezők vagy rutintalan sofőrök, nem érzik magukat biztonságba a kormány mögött ezért sokkal ingerültebben reagálnak minden nem megszokott helyzetre.
De mint tudjuk csak az a kutya ugat, amelyik nem harap…
Oszd meg, ha tetszett a cikk!
A rutinnal rendelkező sofőrök rendkívül toleránsak, elnézőek az ügyetlen autó vezetőkkel szemben.
Míg azok akik nem rendelkeznek kellő rutinnal, vagy sok esetben nem tartják be a KRESZ szabályait, azok hajlamosabbak a „beszólogatásra” vagy mutogatásra.
Érdekes ugye? De mi lehet az oka?
A válasz nagyon egyszerű. Azok a sofőrök, akik rutinosan vezetnek, azok már a kiszámíthatatlan ügyetlen sofőrökre is jobban tudnak figyelni, és kellő rutinjuk van arra is, hogy ne menjenek bele konfliktus helyzetbe. Míg a friss jogsival rendelkezők vagy rutintalan sofőrök, nem érzik magukat biztonságba a kormány mögött ezért sokkal ingerültebben reagálnak minden nem megszokott helyzetre.
De mint tudjuk csak az a kutya ugat, amelyik nem harap…
Oszd meg, ha tetszett a cikk!
Gondolatok, +1:
Amikor még tudtunk örülni egymásnak, és nem számított kin milyen cipő van, vagy, hogy milyen márkása a biciklije.
Kimentünk az utcára focizni, biciklizni, játszani. Örültünk egymásnak.
Ez volt az igazi gyerekkor, nem pedig az, hogy méreg drága telefonokkal a kezükben ülnek a gyerekek a szobában, és nyomkodják.
Szerencsés az a gyerek, aki még tudja milyen önfeledten játszani a barátaival...
Amikor még tudtunk örülni egymásnak, és nem számított kin milyen cipő van, vagy, hogy milyen márkása a biciklije.
Kimentünk az utcára focizni, biciklizni, játszani. Örültünk egymásnak.
Ez volt az igazi gyerekkor, nem pedig az, hogy méreg drága telefonokkal a kezükben ülnek a gyerekek a szobában, és nyomkodják.
Szerencsés az a gyerek, aki még tudja milyen önfeledten játszani a barátaival...
