Erre emlékszel még?

Bár manapság már biztosan nem felelne meg a szigorú higiéniai szabályoknak, de mi nem kaptunk el semmit a másiktól, sőt néha olyan koszosak voltunk mint az ördögök és mégsem volt semmi komolyabb bajunk.
Egy kis egészséges koszosság kell ahhoz, hogy kialakuljon a szervezetünk ellenálló képessége.
Nyomj egy lájkot, ha te is ittál ilyenből.
Gondolatok, +1:
Az idős ács egy szép napon úgy döntött, ideje nyugdíjba vonulni. Főnökének elmondta, hogy bár hiányozni fog a kereset, amit a munkájáért kapott, mégis otthagyja a házépítést, mert többre értékeli a szabadidőt, amit az évtizedek során szép nagyra nőtt családjával tölthet.
– Valahogy majd csak elleszek; mondta.
A főnök nagyon sajnálta, hogy elveszíti legjobb ácsmesterét, s arra kérte őt, hogy utoljára segítsen felépíteni neki még egy házat.
Az ácsmester ráállt, de nem telt el sok idő, és máris látni lehetett, hogy az utolsó házába a szívét már nem tette bele. Az elvégzett munka hanyag volt, a felhasznált anyagok minősége silány. Szomorú befejezése volt ez egy egyébként kiváló és elkötelezett ácsmester szakmai életének.
A ház átadására megjelent a főnök is, aki magával hozta a ház kulcsait, s azokat átadta az ácsmesternek.
– Ez a Te házad – mondta. – Ezt én adom ajándékba.Az ácsmester meg volt döbbenve. Milyen kár… Ha tudta volna, hogy a saját házát építi, egészen másképp dolgozott volna.
Így van ez mindnyájunkkal. Építgetjük életünket nap-nap után, de sokszor nem éppen a lehető legjobbat adjuk magunkból. És aztán jön a hidegzuhany, amikor rádöbbenünk, hogy nekünk kell majd laknunk abban a házban, amit magunknak építettünk. Ha újra kezdhetnénk, egészen más életet építenénk.
Tehát nincs visszaút.
Te is építőmester vagy. Te is nap, mint nap kalapácsot fogsz kezedbe, hogy szöget verj be a falba, léceket illesztesz egymáshoz, falakat húzol fel.
Egyszer valaki úgy fogalmazott, hogy: “az élet egy csináld magad vállalkozás”. Ahogy ma állsz a dolgokhoz, és ahogy ma döntesz, az szabja meg, hogy holnap hogyan élsz majd.
Építkezz okosan.

Ne feledd:
Úgy szeress, mintha senki nem bántott volna meg!
Úgy dolgozz, mintha nem lenne szükséged a pénzre!
Úgy táncolj, mintha senki sem figyelne!
Oszd meg te is ezt a történetet!

Ezek is érdekelhetnek