Mi még iskolatejet ittunk, és kiflit majszoltunk a szünetben

Nem is csoda, hogy mi mindig éhesek voltunk a suliban. Szünetben futkároztunk, kergetőztünk, persze, hogy megéheztünk. Emlékszem milyen sokáig kellett sorban állni az iskola büféjében, hogy megvehessük az uzsonnát, és inkább kiflit, tejet, zsemlét vettünk, mint valami édességet, vagy szénsavas üdítőt.

Emlékszem szüleimtől 5 forintot kaptam uzsonnapénzként. Az 5 forintos már sokkal nagyobb volt mint az 1-2 forintos és a fillérek, tehát ha volt egy 5 forintos a zsebemben, akkor annak éreztem a súlyát, és az értékét is, mert maradt pár forint, és azt el tudtam tenni. Gyűjtögettem, és szaporodtak ám a forintok.

Főleg, ha iskolabélyeget vettem belőle, akkor meg aztán tényleg vagyonosnak érezhettem magam.

Emlékszel még ezekre a szép időkre?
Gondolatok, +1:
Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
mohát kapargat
benne a szarvas.

Mohát kapargat,
kérget reszelget.
Szimatol, szaglász,
cimpája reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,
csöndje hatalmas;
kujtorog benne,
éhes a farkas.

Éhes a farkas,
éhében vesz meg.
Szimatol, szaglász,
horpasza reszket:
ura a két fül
minden kis nesznek.

Hallgat az erdő,

kajtat a farkas;
kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Hopp, most az ordas
orrát lenyomja,
s fölkapja menten:
rálelt a nyomra!

Szökken a farkas,
megnyúlik teste,
szökken, de éppen
ez lett a veszte.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
ágyúlövésként
hallszik a csendben.

Roppan a hó, s a
száraz ág reccsen,
s már a szarvas sem
kérődzik resten:

ina, mint íjhúr
feszül és pendül,
teste megnyúlik:
futásnak lendül.

Nyelvét kiöltve
lohol a farkas,
messze előtte
inal a szarvas.

Zúzmara, porhó
porzik a fákról,
menti a szarvast
csillogó fátyol.

Horkan a farkas,
nyüszít és prüszköl,
nem lát a hulló,
porzó ezüsttől.

Nyomot vét. Kábán
leül a hóba,
kilóg a nyelve,
lelóg az orra.

Hallgat az erdő,
üvölt a farkas.
Kérődzik csendben
s fülel a szarvas.

Ezek is érdekelhetnek