Azonnal órási siker lett, és futótűzként terjedt el a világban. Ezzel is beigazolva az állítást, hogy nincsenek lehetetlenek a divatszakmában.

Mára már Magyarországot is elérte ez a őrület, és a magyar hölgyek körében is egyre jobban kezd elterjedni.
Az, hogy csak a poén kedvéért veszik fel vagy sem, azt még sajnos nem tudjuk.
Gondolatok, +1:
Ekkor a legszebb, ekkor a legfogékonyabb a lelki intuíciókra, ekkor hagyatkozhat leginkább a megérzéseire. Eddigi melléfogásaiból sok mindent megtanulhatott. Igen, eddig nem késő. 30 és 45 év között még mindent megélhet. Sokkal inkább mint huszonévesen. A nagy szerelemet, a nagy szenvedélyeket, a kedvenc filmjeit kedvese karjában, a kedvenc szini előadást párja oldalán. Ebben a korban a nő, igazi ajándék egy férfinek. Ekkor még lefelejtheti a csalódásait, elfelejtheti rossz választásait, és immár érettebb szemmel, fejjel és szívvel választhatja ki azt a személyt, aki mellett immár végleg kiköthet, akitől már nem kell tovább hajóznia, akinél végleg lehorgonyozhat. Akivel megépíthetik az örök hidat a két szív között, ami csak az övék.

Ezek is érdekelhetnek